Ahhoz, hogy az önazonosság felszabadító erejét megtapasztaljuk, önszeretetre és önelfogadásra van szükségünk.
Mikor önmagunkra nézünk a tükörben, sokszor nem a valós képet látjuk, hanem azt, amiben hiszünk. Tehát azt látom, aminek és akinek gondolom magamat. Vajon ki az, akit látok a saját szememben? Az vagyok, akinek lennem kellene? Valóban az vagyok, akit szeretnék képviselni a világban?
Sokszor nyomjuk el gondolatainkat, érzéseinket, és bizonyos részeinkről, belső szükségleteinkről nem veszünk vagy nem akarunk tudomást venni.
Sokan olyan ideákat kergetünk, amikkel legmélyen nem tudunk azonosulni. És ha nem tudok azonosulni azzal az emberrel, akit képviselek a világban a többi ember előtt, akkor az önelfogadás és önszeretet hiánya lép fel.
Így viszont lehetetlen önazonosan élni. Abraham Maslow gondolatai nyomán, aki a humanisztikus pszichológia egyik legnagyobb képviselője, a stabil önazonosság és az együttműködésen alapuló társadalom biztos alapja az, ha az olyan egyénekből áll, akik egyformán kibontakoztatják képességeiket, tehetségeiket-ezáltal csoportukat gazdagítva. Melyek azok a képességek, amelyeket kibontakoztatni szeretnék? Milyen tevékenységek bírnak számomra értelemmel? Ki is vagyok én? Mi végre élek a világon?
Ez egy hosszú, nem akadálymentesített rögös út, tele kétellyel, kérdéssel, amelyekre a választ magunkban fogjuk megtalálni, belső világunkban.
Ahogy Márai mondta, "Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás."

fotó: pinterest