"Két dolgot adhatunk gyermekeinknek, gyökereket és szárnyakat." �️(Goethe) 

Gyökerek és szárnyak. Bár látszólag egymással ellentétesek, rájövünk, hogy nagyon is összefüggnek, s ez a legnagyobb ajándék, amit kaphat egy gyermek a 
szülőjétől. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy mindig tudják, hová tartoznak, és szárnyakat, mely az egyik a kényszereitől és előítéleteitől szabadítják 
meg, a másik pedig lehetőséget ad új utakat bejárni, repülni.
Ha egy szülő nem ad folytonos visszacsatolást gyermekének a tehetségéről,értékeiről, teljesítményéről, ha a gyermek minden igyekezete ellenére sem kap 
megfelelő mennyiségű és minőségű bizalmat a szülőtől, szárnyaikat nyesegethetik le ilyen módon. 
Ha nem kap a gyermek kellő biztatást szülőjétől, akkor mégis, honnan fog önbizalmat szerezni? Az nyilvánvaló, hogy az ember úgy tudja leginkább növelni 
önbizalmát, ha szüntelenül a kihívásokkal szemben kiállja a próbákat. De felnőttként. Viszont az önértékelés megalapozása már gyermekkorban kezdetét veszi, 
és ez elsősorban a szülőn múlik. Dicséretek, bátorító szavak, elismerés, kedvesség és szeretet. ❤️ Ha a gyermek rendszeresen a negatív visszajelzéseket kapja, 
amelyek azt sugallják felé, hogy nem elég jó, nem elég szerethető, abból a gyermekből bizonyos esetekben olyan felnőtt lesz, aki görcsösen, kényszeresen akar 
bizonyítani és megfelelni. A világnak, a környezetének, a családjának, de leginkább önmagának. Mert nem tud hinni önmagában, mert a szárnyait már gyermekkorában 
lenyesegették, nem engedték szárnyalni, lebénították a szeretetlenséggel és a rendszeres negatív visszacsatolásokkal a lelki rendszerének szabadságát.

Ennek a viselkedésnek a gyakori felnőttkori következménye, hogy belép a kompenzáció. Ez a lelki mechanizmus még inkább generálja a "csakazértis" hozzáállást, 
a kényszeres maximalizmust. És ez a görcsös erőlködés nem csak a környezet számára lesz teher, hanem leginkább az egyénnek lesz szenvedés, hátráltatva szubjektív 
jóllétét, boldogságát.

fotó: pinterest